Először is egy link, ami érdekes olvasmány, kitekintés a 29-es válságra, némi összehasonlítás az eddigi válsággal, hazánkra is fókuszálva: http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/21/lassabban_de_melyebbre_zuhantunk_nyolcvan_eve/
Folytatom idei "címlap"ábra magyarázatával. Van egy kis gond a felrakott elemzéssel, mégpedig, hogy 2008-2009-ben e hosszú távú elemzésforma gyakorlatilag csődöt mondott... Sok évtizedig ez nyújtotta talán legmegbízhatóbb előrejelzéseket, és talán a tőzsde megváltozása miatt, ennek vége lehet. Ezért fenntartásokkal kezelendőek a most írtak is.
2009-re visszatekintés
Engem legelőször a 2-es vonal szokatlan átvitele vert át. Elvileg, az fals kitörés "kellett volna legyen" indikátorrendszerem alapján, amit a fundamentumok is támogattak, de egy szokatlan visszatesztszerű valamiből hatalmas ralli kerekedett, és ezért az ott nyitott shortjaim felzabáltak élve. Ezután már csak részidőszakokban tudtam az emelkedéssel azonosulni, és igazán az 1-es vonal megközelítésére vártam, mely olyan fontos szint volt, melyet komoly korrekció nélkül még egyetlen válságban sem léptek át a tőzsdei indexek. Mivel 150 év visszatekintő eredményét sokra értékeltem, és a fundamentumok még nyomatékosabban támogatták az esést, valamint úgy ítéltem, hogy eddigre muszáj lesz leállítani a piacokra pumpált friss pénzáradatot (ha meg akarják előzni a politikusok a rendszer esetleges teljes összeomlását), bátran, túl bátran is, hatalmas pozíciót vettem fel anélkül, hogy megvártam volna a korrekció kezdetét. Féltem, hogy olyan heves lesz a lefordulás, hogy nem fogok tudni beszállni pszichésen, ha megvárom, pláne ha a megerősítését is megvárom. Az évtized legjobb profitlehetőségére áhítoztam, miközben az el is haladt mellettem, hisz az évszázad rallija zajlott le.
De e szint is úgy került leküzdésre, mintha ott sem lett volna, és párhuzamosan ez történt számos más piacon is, nyersanyagoknál is. Ezzel bárki bármit mond, a "hagyományos elemzés" alapján, irtó erős vételi jel generálódott, egyúttal a medvepiac is véget ért. Egy gond van: még sosem ért véget medvepiac ilyen katasztrofális gazdasági háttérrel. Ezért gyakorlatilag megjósolhatatlan, mi történik 2010-ben. Ha hiszünk ezeknek a trendvonalaknak, és feltételezünk minimális gazdasági realitást a tőzsdén, akkor én borzasztó speciális mozgásra voksolok. Lesz benne emelkedés, esés is, kiszámíthatatlan fordulókkal, melyek az "olcsó pénzkínálat" változásaitól fognak leginkább függeni. Olyan "bikapiac" lehet ez 2010-ben, ahol végeredményben esni fogunk! Már nem is csoda ez, hisz 2009 olyan medvében zajlott, ahol majdnem folyamatos volt az emelkedés :).
Az 1-es vonal lehet támasza ennek a bika hajnalának, ami egyben azt is jelenti, hogy amíg az tart, nem kell tféln a régi mélypontoktól sem, nemhogy újaktól. Így az 5500-es DJ réme végleg elmúlhat. Ugyanakkor, az év második felében akár 8500 pontra is süllyedhet a DJ anélkül, hogy visszatérnénk a tartósan eső árakhoz (vagyis az 1-es vonal alatti régióba)!!!! Ez bizony 20%-os esés lenne innen, és csak visszatesztet jelentene, melyről akár 2011-ben rakétázhatna is a piac. De persze egy ilyen scenárióban felsejlik az immár 20 éve csökkenő japán NIKKEI indexe is...
Így esetleg az 1-es vonal felett képződhet egyre alacsonyabb csúcsokkal, egy, az eddiginél kevésbé meredeken eső, esési csatorna!!! A fundamentumokat tekintve erre minden esély meg is van...Ennek a csatornának teteje a sárgával jelölt zóna lehetne, de az év menetének függvényében gyakorlatilag bárhol máshol is kijelölésre kerülhet, és csak akkor lehet elvetni végleg a lehetőségét, ha a régi csúcsokig emelkedhetnénk.
A 3-as vonal és a sárga zóna április környékén összeér, ami esélyesebbé tesz egy fordulatot onnan, de hasonló együttállásból legutóbb, minden gond nélkül, felfelé lépkedett ki az index....(10300 pontnál). Összegezve teljes bizonytalanságot látok csak, kétségeket, pláne a 2009-es eseményeket figyelembe véve. Rövid távon a 11300-as érték gond nélkül meglehet, egyedül ez látszik bizonyosságnak a charton. No meg az, hogy nem kell várni új mélypontot, és új csúcsot sem 2010-ben.
Hazai piac 2010-ben
Mindezért, és számos más okból is, hektikus évre számítok, 8500-11900 közti DJI értékkel. A BUX-ban szept., majd okt.-14-i bejegyzésemben megjósolt 22500-as érték még csak a napokban kerül elérésre, meglehetősen lemaradva a nyugati indexektől. A lelassult emelkedési dinamikának megvan szerintem az oka:
Igen, ő, és a közelgő kormányváltás. Ahogy közeledünk majd a választásokhoz, és minél fölényesebb lesz a jobboldal előnye, minél populistább a kommunikáció, úgy szakad majd el a BUX mozgása egyre inkább a nemzetközi trendektől. Valami csoda folytán még 24.xxx pont meglehet akár idén, de annál feljebb nem várom. Az alja 15-16000 pont lehet. Több hullámban is elképzelhetőnek tartom ezen értékek közt a sávozást.
Egyedi magyar részvények
Kicsik közül potenciált látok 2010-ben (osztalékukat is figyelembe véve, amennyiben van nekik): 850 Ft alatti ANY, 650 Ft alatti Telekom, 100 Ft alatti AAA, Danubius prompt, Pannergy prompt, Zwack prompt (16.000 alattra tartogatni azért puskaport).
Legnagyobb árfolyamveszteségre számítok a köv. blue chipeknél (esés mértékét a BUX célár korlátozza): MOL, OTP.
Kis flop papírok: Phyla, Econet, FHB.
DJI másképp...
Az első ábra a "címlapon" szereplő DJI index Euroban! Amint látjátok, ebben az értelmezésben még nem is ért véget a medvepiac, mindössze visszateszt zajlik, ami minimális indexemelkedés mellett erősödő dollárral be is fejeződhet. Csak azért nem tekintem ezt a chartot etalonnak, mert közben számos meghatározó index a világban, devizájuk reálértékében mérve is, áttörték a csökkenő trendet. Tehát USA inkább negatív kivétel. Mégiscsk előjön valahol, hogy onnan indult a válság, és hogy ő a gócpontja? Mert majdnem mindenki az indexek pontértékét veti csak össze, és értetlenkednek, hogy miért áll olyan jól az USA?! Hát nem áll jól, itt a bizonyíték, hogy kb. hol az index REÁLÉRTÉKE. A jobbra mellette lévő ábrák nagyobb időfelbontásban, úgyszint indexpontban és euróban kifejezett értékben, ugyanazt a képet mutatják. Mi több, reálértékben hasonlít erősen a NIKKEI indexéhez.
Szokásos vészmadárkodásIsmét jövök az idióta riogatással... Erről Nyilasi blogja jut eszembe, akit olvasva olyan érzésem támad néha, mintha a "Mesék a kriptából"-t nézném a TV-ben (ha már nem emlékezne rá valaki: katt a mesére).
Hozzá képest én kitüntetett optimista lehetnék, összeomlást sem várok 2010-ben. DE azért nézzétek meg ezt a BUX ábrát... És tegyük hozzá, hogy a lassan 2,5x-öző index reálértékben is hatalmasat nőtt, hisz a HUF ugyanezen időszak alatt jó 10%-ot erősödött. Ez ment sokat, nem a DJI, és mégcsak nem is a DAX, de ezzel még a Hang Seng kínai csodája is alig tud versenyezni.
Volt már néhány ilyen index, termék, ami a tőzsdén hasonló pályát járt be, de a BUX-(i)val ellentétes volt az utolsó szakaszuk, de ami késő, nem múlik, összedőlhet még végleg ez a pannon piramisjáték.


A kék hátterű ábrán a DJ ismét, mely bár némileg kisebb meredekséget mutat (bár a grafikonok eltérő skálázása miatt csalóka), de jól látszik, hogy már kétszer is majdnem térdrerogyott, és véleményem szerint mindkétszer mesterkélt eszközökkel mentették meg. 2002 táján a jelenlegi világgazdasági berendezkedés szerintem minden szempontból csődöt mondott, de mivel a világ vezetői nem szerettek volna változásokat, ezért fokozva a problémákat, minden idők legnagyobb eladósítása és hitelezési spirál gerjesztése indult meg. Ez azonban csak a GDP-t pörgette, a "fejlett" világ valódi jóléti "indexértéke" 2000 óta gyorsuló ütemben zuhan. Ennek előre dekódolt volt végzete, mely 2007-ben robbant ki. Azonban a bankármaffia semmit sem tanult a történetekből, és minden idők legösszehangoltabb PÉNZNYOMTATÁSÁVAL és a HITELEZÉS ÚJBÓLI FELPÖRGETÉSI KÍSÉRLETÉVEL vég felé indította, ezt az amúgy is ezer lyukkal süllyedő, elavult vasteknőt. De ha ez még nem lett volna elég, eladósította az államokat, és gyakorlatilag VÉGKIÁRUSÍTÁS célpontjává tette az arabok és a feltörekvő nagy gazdaságok számára, mindenekelőtt Kínának. Az orosz oligarchák bár nem jelentéktelen szereplők mellettük, de buták, mint a föld (mint ahogy az kb. mindig illett a vagyonos oroszokka, akik valahogy elporladtak a történelem viharaiban), és ezért nem ők fogják felvásárolni Európát és USA-t.
A hatalmas likviditási hullám jelenleg spekulációra lett elköltve, LUFIT FÚJVA a piacokon, és IRREÁLIS ÁRAZÁSOKBA taszítva majd minden értékpapírt. A hitelezést NEM SIKERÜLT BEINDÍTANI, a FOGYASZTÁS SZŰKÜL, az ÁLLAMADÓSSÁGOK az EGEKBEN, több TÍZMILLIÓS ORSZÁGOT (Anglia, USA, Spo., Ukrajna) KÖZELI ÁLLAMCSŐD FENYEGET. Az egyetlen kiút innen, a kínai-arab gyarmatosítás elől, ha ezek az országok elinflálják adósságaikat, ami azonban hiperinflációhoz, és bizonytalan idejű, totális összeomláshoz vezetne.
HA ügyesen lavíroznak, amivel próbálkoznak, akkor akár fenn is lehet tartani ezt a rendszert, talán évekig, talán évtizedig, talán még sikerül nekik gyenge stagfláció mellett, egy békés átmenettel is, akár egy új gazdasági-politikai rendszerre is átállni.
Én személyesen olyan rossznak ítélem azonban a helyzetet, hogy mindenkinek azt tanácsolom 2010-re, ha meglátják csak apró jelét az összeomlásnak, azonnal meneküljetek cashbe, mégpedig CHF-be (Euro bizonytalanná vált Spo, Anglia, meg a számos apró ország, mint írek, görögök, izlandiak miatt). Ha már nem aprók a jelek, akkor pedig valamilyen hasznos árúra kell váltani minden vagyont, ami mindig jól eladható, és vmi jól elzárható helyre letétbe helyezni. Utána pedig imádkozni. Bár nem látok erre számottevő esélyt, de továbbra is itt lebeg a fejünk felett, talán jobban is, mint 2007-2009-ben.
Ennek megfelelően, csak ismételni tudom, a tőzsde nagyrészt szerencsejáték, pláne mostanában. A robotok, TA, minden elemzés, minden kütyü semmi mást nem csinál, mint megpróbálják kitalálni, ki nyomja előbb a vételi v. eladási gombot, és megpróbáljuk megelőzni... a fundamentumra alapozni gyakorlatilag már a blue chipeknél sem lehet, a világ legnagyobb cégei esetén sem.
Erre a gombnyomogatásra jó példa a fura időket élő, kereskedhető régi GM részvények 10 napos mozgása. Én benne voltam, nem kívánom senkinek...
A BUX is hasonlóan végezheti, és jellemzően az esés sokkal gyorsabb az emelkedésnél, tehát esetünkben nem kizárható egy 12.000-es BUX mondjuk 3-4 hónapon belül sem....
Mi az, ami a fentieket ellenpontozza, és ezért alátámasztja a további emelkedést, vagy legalábbis nem valószínűsít 2010-ben igazán komoly esést?
Megpróbálom tömören összefoglalni. A fentebb részletezett DJI görbén felül az alábbiak: nem csupán néhány részvény a nagy letörését teszteli vissza, hanem a TÖBBSÉG felette van!!! Amelyik nincs, az jellemzően olyan mélyen van továbbra is, hogy ne is számítsunk rá, hogy felállnak valaha. Minden válságnak vannak vesztesei, és amelyik részvény ebben a raliban alig éledezett, azt felejtsük el nagyon hosszú időre, ne akarjunk venni belőle.
Az indexek nem csak kiléptek szignifikánsan a csökkenő trendekből, hanem többen új csúcsokat ostromolnak (Bovespa, hamarosan Hang Seng, RTX)! Ugyanígy több egyedi részvény is új csúcson (Bwin, Apple stb.)
Jelenleg a FAROK (Föderációs Amerikai Romhalmaz Kapitánya, értsd, FED) csóválja a kutyát, de nem marad ez mindig így, akkor sem, ha a farok kutyának képzeli magát, és ezt sokan el is hiszik neki egy ideig... 2010-ben egymásnak feszülnek majd a törvényszerűségek, és az azokat ismét megdönteni kívánó, önhitt emberek nagyravágyása, aminek újabb „emlékművet” (Burj Dubai) emeltek a világ legabszurdabb és legkevésbé fenntartható államában, Dubaiban:
Előbb-utóbb, minden ilyen lehetetlen akarásának nyögés lesz a vége, de ez nem kell sem idén, sem jövőre a lufi kidurranását jelentse.
Mibe érdemes kiszámítható kockázattal a tőzsdén fektetni?
Az egyedüli, fundamentumra alapozható kereskedés, amit hosszabb távra tervezőknek, és mérsékelt kockázatokkal mégis tőzsdén befektetni kívánóknak ajánlhatok, a szolvens, megbízható, átlátható, netán potenciális felvásárlási célpontot jelentő, stabil OSZTALÉKFIZETŐ CÉGEK. Ezeknél gazdasági ismeretekkel bizonyos hibahatárban megbecsülhető a várható osztalék, sőt, még potenciáljukat figyelembe véve, sok év átlagára vonatkozó éves REÁLIS részvényárfolyam-növekedésük is (nagy szórással, de éppen ezért van kockázata az állampapírral, kötvénnyel szemben, azonban ez legalább kezelhető kockázat). Még tutibb az ILYEN CÉGEKBEN KÖTVÉNYESSÉ VÁLNI.
Én azonban a részvénypiacokkal foglalkozom elsődlegesen, és ott a fentiek alapján, a kockázatért cserébe az alábbi paraméterek jönnek ki:
a) min. 5% osztalékot fizessen a cég (Minél volatilisebb a deviza, annál magasabbat. A HUF igen stabil!)
b) a várható cégfelértékelődés (mely ki kéne fejeződjön a részvényárban) érje el az éves 5%-ot, 5 év átlagában.
Ezzel éves nettó 7-8% mellett tesszük le a voksunkat, mely egyáltalán megfontolásra méltó lehet a többi bef. formával szemben.
Minél magasabb ez az érték, annál inkább favorizálhatjuk ezt a befektetési formát. Amit én igazán vonzónak tartok a kockázatért cserébe, a 15-20%-os hozam lehetősége, mely alapvetően min. 9%-os osztalékot takar maga mögött. Ha ilyen árszinten forogna pl. egy Richter, akkor az kiváló lehetőség lenne. Akikben inkább meglehet azonban ez a lehetőség 2010-ben: Zwack, ELMU, EMASZ, ANY, Mtelekom. Külföldön is van néhány kiváló, a feltételeknek megfelelő cég (példák): Deutsche Telekom, Kraft Foods, DuPont, Merck, Flughafen Wien, RWE.
Offenzívebb, osztalékot nem fizető mégis kiszámítható eredménnyel rendelkező cégekre példa: Google, OMV, Wal Mart, McDonalds, VW, Deutsche Börse, Bauer AG.
Mindezen papírok 5-10 éves távlatban, a válság fokozódása ellenére is erősek és jövedelmezőek lesznek számunkra. Persze ha extra profit van belőlük kialakított portfoliónkon 1-2 év alatt, el kell adni őket, mert ha túlértékeltek, akkor csak örülnünk kell, hogy esetleg 2 év alatt zsebre tehetjük, amire máskor 5-öt kell várni. Utána a profitot tőke-, mi több hozamgarantált helyre illik berakni, az eredetileg tervezett időtáv végéig. Aztán újra szét lehet nézni a kaszinó játszóterén, hátha akad valami valódi érték is...
Devizák 2010-ben
Sokakat nyilván az EUR/HUF árfolyam érdekel a legjobban. Jelentős HUF gyengülést várok, az év legnagyobb részében 280-305-as árfolyamra számítok, de eléri szerintem rövidebb időre a 315-330-as zónát is. Idén 250-es árfolyamnál erősebbet nem tudok elképzelni. A gyengülés tetemes részét az év második felére várom.
EUR/USD kakukktojás, mert gőzöm sincs merre mozdul majd el, óriási kilengésekre számítok, elképzelhetőnek tartom a 2,0-ás árfolyamot csakúgy, mint az 1,1-et.
EUR önmaga: pici gyengülés (veszély: ha netán bedől Spo., Görögor.).
HUF/CHF: frank inkább erősödni fog valamit idén, forint gyengülni, tehát 185-200-as sávba várom az év nagy részében a frankot. A magasabb árfolyamot (200 megközelítése) csak nyártól várom.
RON: gyengülés, Euroval szemben kb. 4,4 átlagban.
GBP: zuhanórepülés. További min. 10%-os leértékelődés idén, akár 20%-os is.
Rubel: zuhanórepülés. Az év végére min. 10%-kal gyengébb rubel.
JPY: hozzávetőleges stabilitás, inkább némi gyengülés. EUR/JPY 2010-es átlagárfolyamát 135-142 közé várom.
Proféciák
Kezdem a 2009-re adott jóslataim értékelésével.
http://forexestozsde.blogspot.com/2008_12_01_archive.html
"Mennyire olcsó a piac?" és "OTP" bejegyzéseimben még igen kevés előrejelzést tettem közzé az ideihez képest, remélem, az idei részletesség mindenkinek sokkal jobban tetszik.
Azt mondtam, nem megyünk a régi csúcsokra, és 2010-ben sem. Ezt tartom, és nem is volt azért nagy megjövendőlés. A Phylaxiát kerülendőnek ítéltem 2009-re, ez is bejött. A DAX 2009 pontos jóslata teljes mellélövésnek bizonyult. 3500 feletti OTP-t nem tartottam elképzelhetőnek - pedig jóval túlteljesítette. Akkor még 2000 Ft alatti OTP-t tartottam elképzelhetőnek 2 éven belül, ezt idénre 2010 Ft-os mélypontra módosítottam, melyet egyelőre magam is merésznek tartok.
2010-re adott jóslatok
Kockázatvállalóknak, de középtávra tervezőknek, ajánlott portfolió, melyet az idei év legjobb befektetéseinek tartok: BUX hati short, Arany Quanto (devizabiztosított) long indexkövető értékpapír (ETF, certi, akármi), FTSE 100 short, 2,5-3x tőkeáttéttel - mindegyik jan. legvégén nyitható. Tőkemegosztás: BUX/Arany/FTSE: 0,25/0,35/0,4.
És hogy legyen 2010-es számhoz köthető jóslat is: megcsinálja még talán az OTP a 2010 Ft-ot idén, az alumínium céláram is 2010 USD (mint a cinké is), DJ EURO STOXX 50is talán leesik még 2010 pontra idén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése