Keresés ebben a blogban

2011. december 31., szombat

2012-es várakozások

A képen látható világvége hangulatban van a legtöbb elemző, befektető és talán átlagos polgár is a fejlett világban. Én nem várom a végső ítélet eljövetelét, de valóban sok ember kemény év elé néz. Kezdem a 2011-es összefoglalóval és az ebből következő pillanatnyi helyzetértékeléssel, kihegyezve a világ négy nagy hatalmi központjára.

Európa a német fellendülés ellenére térdre rogyott, leginkább az összefogás elvesztése és az egyesülési eszmék feladása miatt. Az EU-ban leginkább nem gazdasági válság, hanem jövőkép válsága van. Nevezhetnénk nacionalizmusnak vagy akárminek, de az biztos, hogy a 90-es évek nagy egyenjogúsági és világbékei törekvése valamint az "európai eszme" feladásra került. Mindenki már csak saját, pillanatnyi, kicsinyes érdekeivel és gondjaival van elfoglalva, Európa elfelejtette, hogy újra önálló országokra bomolva nullához fog konvergálni a világban mind hatalmi, mind gazdasági súlya. Ennek bizony mindennapi következményei lesznek: a lakosság nagy részének jóléti szintje az elmúlt 10 évben tapasztaltnál is sokkal erősebben fog süllyedni, ki leszünk szolgáltatva a megmaradó és felemelkedő nagyhatalmak akár katonai csatáinak is, és európainak lenni idővel lesajnált státusz lesz a világban. Az arabok, kínaiak, brazilok, amerikaiak, de talán még az oroszok is - jogosan - többre fogják magukat tartani, mint egy átlag európai. Az európai politikai vezetők már most nevetségesek, és katasztrófának tartom, hogy meg sem kísérlik a teljesen egyértelműen süllyedő hajót megmenteni. 
Ezzel a mentalitással 2012-ben és a rá következő években is állam-, bank-, vállalati csődök (nem véletlen a többes szám!) vagy legalábbis tönk szélére sodródás várható.
Nagyon remélem, hogy van még annyi józanság az európai kormányokban és népekben, hogy önzésüket az utolsó pillanatban félreteszik, és összefognak saját megmentésük ill. az elkövetkező 20 év megmentése érdekében.

USA komoly problémákkal indult 2011-ben, melyet azonban az őrületesnek tűnő pénznyomtatása mégiscsak sok szempontból enyhített. Sok gondja van USA-nak, de nem véletlen, hogy mindenki EU-ra figyelt az utolsó hat hónapban, mert USA majd minden szempontból jobban áll. USA 2012-es és talán még azt követő néhány éve is a bizalmon fog múlni. Ha fennmarad ez az óriási bizalom, amikor gyakorlatilag nulla kamattal tudja adósságait megújítani, akkor folyamatosan ki fog kecmeregni a gödörből, és mind az állam, mind polgárai a 90-es évek jóléti éveit élhetik meg újra. Ha elszállnak a kamatok, az súlyos veszély, és szerintem még maguk az irányítók sincsenek felkészülve vészforgatókönyvvel. Legrosszabb esetben, kínai nyomásra vagy épp teljes bizalomvesztés mellett nagyon gyorsan eljöhetne az amerikai államcsőd, amire azonban én nem látok esélyt, szerintem ezt mindenképp elkerülik. Legrosszabb verzióként a 70-es évekbeli stagflációs folyamatok elkezdődését tudom elképzelni 2012 végére. De sokkal nagyobb esélyt adok lassan de folyamatosan beinduló gazdasági fellendülésre az USA-ban.

Kína kemény év elé néz, szerintem már 2012-ben "váratlanul" kiborulhat a bili. Ingatlanlufi, elszálló nyersanyagárak mellett szűkülő exportpiac, emelkedő infláció stb. A kínai gazdaság masszív lassulására, jelentős negatív fejleményekre számítok Kínában, amik ki fognak hatni az egész világgazdaságra. Nem most fektetnék Kínába, az szent. Korábbi írásaimban eleget részleteztem, ezért bővebben nem térek most ki rá.

BRI - Brazília, Oroszország, India. Kínától folyamatos elszakadást látok, minden folyamatban. 2012-ben is Kínával ellentétes fejlődést várok tőlük: fellendülés folytatódását. India számítástechnika és outsourcing területen rendíthetetlen, Brazíliát és az oroszokat elsősorban az emelkedő nyersanyagárak fogják szerintem repíteni 2012-ben. 

A béke szigetei, ahova 2012-ben is érdemes menekülni: Ausztrália, Kanada, Norvégia, Svájc, Svédország (AKNSS). Csináltam nekik egy mozaikszót, mert megérdemlik. Ide költözött a 80-as évek jóléti nyugat-európai modellje. AKNSS nem törekszik nagyhatalmi pozícióra, sőt, többnyire látványosan kerülnek mindent, ami globális kötelezettséggel járna, sajnálatomra Norvégia mai napig a bálnák vadászatának tilalmi egyezményéhez sem kapcsolódott. Svédország fát importál Oroszországból és Romániából, miközben saját erdejében még talán a hódnak is engedélyt kell kérnie. AKNSS-t többnyire nem érdekli a világ baja, csak az, hogy állampolgárainak és az ott lakóknak maximális jólétet teremtsen. Ha békés, jómódú és biztonságos helyen szeretnénk élni, AKNSS a mi helyünk. Szépen zajlik is a migráció, idén tovább gyorsult a népességnövekedésük, főleg a migrációnak köszönhetően. Mindegyik erős gazdasági fundamentumú ország, akik ráadásul nyertesen kerültek ki az elmúlt évek viharaiból. A munkanélküliség stabilan alacsony, a bérek reálértéken nőnek, devizáik erősödnek, megszorítások nincsenek. Különösen figyelemre méltó Svájc, aki az elmúlt 3 évben nagyobb gazdasági növekedést ért el, mint bármelyik (elvileg) felzárkózó (valójában leszakadó) kelet-közép-európai ország, és csak Németország tudta megelőzni. Mindezt úgy, hogy a bankszektor folyamatosan alulteljesít és az ország a nyersanyagok árnövekedéséből is nemhogy profitálni nem tudott, de hátrányára volt. Mindez nem számít, polgárai vásárlóereje a világban kb. 30%-kal nőtt átlagosan az elmúlt 3 évben. Ők tényleg jobban élnek, mint négy éve. Ha van igazgatója a Mennyországnak, az csak svájci lehet.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

azért azt ne feled hogy ausztrália nagyon függ kínától....

rbbj írta...

ez igaz. De a kínai lassulás ellenére nem számítok drasztikus nyersanyagimport csökkenésre. Szerintem az import erős marad, az export csökkenése mellett és egy emelkedő inflációs pályával társítva. Ehhez még társulhat egy nagyobb ingatlanpiaci leértékelődés is. Ennek ellenére igaz, a társaságból Ausztráliát tartom a leggyengébb láncszemnek.

-