Keresés ebben a blogban

2011. december 11., vasárnap

Bedőlt a kormány saját kardjába: a saját országát mindenképp magával rántja


Rosszabb esetben több országot is magával ránt, hisz hazánk becsődölése az itthon nagy pénzeket hitelező Ausztriát is súlyosan érintené.
Habár mérsékelten radikális gazdaságpolitika segíthetett csak az országon, mindig is kételkedtem, hogy a kormány a nemzetközi pénzvilággal nyíltan szembehelyezkedő álláspontja meddig marad büntetlenül. Nagyon meglepő volt, hogy válságadók, IMF nyílt szidalmazása, jelenlegi pénzpiaci szabályozás és gazdasági hagyományok elleni kirohanások stb. büntetlenül maradtak. Már-már én is azt hittem, hogy talán megúszhatjuk, talán túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy felidegesítsük a pénzvilági óriásokat.
De most peche van a kormánynak, ugyanis egy hatalmas vihar közepén is ki akar tartani agresszív, makacs és fölényeskedő politikája mellett, megáldva zéró diplomáciai érzékkel. Nem kisebb a tét, mint az euró, és vele együtt jó eséllyel maga az EU léte, sorsuk eldőlhet egy éven belül is. Úgy hullanak az EU politikusok, mint a férges alma, Berlusconi volt az ország legnagyobb Gigoló-ja, és a világ egyik leggazdagabb embere, mégis pár hét alatt mennie kellett. Ilyenkor packázni az IMF-fel és lépten-nyomon húzkodni az oroszlán bajszát, felér egy öngyilkossággal. De nézzük át, hogy hat ki ez a mindennapi életünkre.

1.    Egyrészt nő a kockázata az országnak, ezért prémium felár keletkezik az állampapír hozamokon. Olaszország kötvényeiért már 7% feletti kamat jár, és mivel ő akkora, akit nem lehet hagyni bedőlni, ezért mindenképp kockázat mentesebb, mint hazánk, aki még a görögökhöz képest is apró hal. Ráadásul még eurónk sincs, van devizakockázatunk is, amiért újabb felár jár, ha befektetőként gondolkozunk. Mindezért 10-12%-os éves kamatra lazán felmehet az állampapírhozam.
2.      10-12%-os kamat mellett az államadósság akkor sem finanszírozható, ha itthon megduplázzuk az adókulcsokat. Igazán semmiből nem lehet fedezni ilyen kamatot az aktuális adósságra, tehát vagy egyik napról a másikra meg kell szüntetni a közegészségügyet, vagy az oktatás nagy részét kell megszüntetni és/vagy magánosítani. Ha nem, államcsőd.
3.      Már most is látható a folyamatosan gyengülő forint, amit nagyrészt a nyakló nélküli végtörlesztés és a külföldi tőke menekülése hajt. Ezt keverve a fenti 1. ponttal borzalmas elegyet kapunk: a forint innen tovább gyengülhet akár 20%-ot. Az csak a szerencsénk, hogy az euróval szemben nem kell ilyen drámai legyen, mert az euró is folyamatosan gyengül, mert az egész EU megy le a lefolyón. De 350-es euró árfolyam rövid időn belül így is elérhető, ha nem állítják le a végtörlesztést.
4.      350-es euró mellett drámai áremelések lesznek itthon minden import terméken, de késleltetve minden hazain is. Ez is már megindult, de felgyorsulhat. Élelmiszerek, rezsi, üzemanyag akár 6 hónap alatt 20%-ot drágulhat.
5.      A fenti pontok együtt, még mérsékelt és válság kezelt állapotban is összehozhatják az államcsődöt akár 12 hónapon belül is.

Van természetesen pozitív forgatókönyv is, miszerint valódi Európai Egyesült Államok jön létre, központi adókkal, saját minden nemzet felett álló központi bankkal és parlamenttel. Mindeközben hazánk leszáll a magas lóról és elkezd a nemzetközi szabályok keretei közt politizálni, kinyalja az IMF fenekét, elnézést kér minden mogultól, és arra koncentrál, hogy államcsődöt elkerülve reorganizálja az egész országot.

Sokat nem tudunk állampolgárként tenni. Sajnos egyre inkább nem racionális döntéseken, hanem politikán és érzelmeken múlik EU és hazánk jövője. Azért amit megtehetünk:
Továbbra is termőföldben tartsuk a vagyonunkat és a készpénzt ne hazai bankban és főleg ne forintban. Euróban se. Dollár, chf, gbp, cad, aud jöhetnek szóba, ezekből a legjobbnak a fontot, az ausztrál és kanadai dollárt tartom.
A kockázatvállalók fokozatosan vehetnek egyre több részvényt, főleg amerikait és nagy részvényeket. De továbbra is kitartok egyetlen magyar részvény, az Mtelekom mellett, amihez már van kedvezőnek tartott vételi áram is: 400 Ft.

Nincsenek megjegyzések:

-